Bébi sültcsirke szerecsendió virággal sült édesburgonyával

A klasszikus sült csirke, finom fűszerekkel és valamilyen különleges körettel bearanyozza a napot, igazi ünnepé fogássá válhat, de mivel költséghatékony, így nem csak ünnepnapokon kerülhet az asztalra.

Múlt héten találkoztam egy nagyon kedves blogger barátnőmmel, Travellinával, aki a legutóbbi utazásáról hozott nekem néhány finom fűszert! Imádom érte 🙂

Rögtön ki is kellett próbálnom, járt az agyam, hogy mire használjam őket. Főleg a szerecsendió virág izgatott, így ahhoz kerestem valamit, amit összesüthetnék vele. Az íze nagyon hasonlít a szerecsendióhoz, de egy kicsit intenzívebb.

Volt itthon egy kevés édesburgonyám, gondoltam az enyhén édes ízzel jól fog passzolni a karakteres jellegű szerecsendió virág íz. Így lett. Adott egy kis aromát a sütés során az édesburgonyának, amit utána össze is turmixoltam vele, így még karakteresebb lett az íze, de egyáltalán nem zavaró. Hozzá bébi csirkét sütöttem friss fűszernövényekkel fűszerezve.

Kell ennél jobb?

Bébi csirke szerecsendió virággal sült édesburgonyával

Hozzávalók:
• 2 bébi csirke
• 10 zsálya levél
• 2 ág rozmaring
• 5-6 friss babérlevél
• só, bors
• 1 fej lila hagyma
• 0,5 kg édesburgonya
• 3-4 szerecsendió virág
• olívaolaj
• gomba (én ázsiai kis méretű gombákat használtam)
• saláta
• balzsamecet, olaj

Elkészítése:
1. A sütőt előmelegítjük 190 fokra.
2. A csirkét megtisztítjuk, megsózzuk, a lábai mellé és a hasába bepakoljuk a fűszernövényeket, majd egy nagyobb tepsibe tesszük.
3. A lilahagymát megpucoljuk, felkarikázzuk a csirke mellé helyezzük.
4. Az édesburgonyát meghámozzuk, felkockázzuk és ezt is a csirke mellé helyezzük, a hagymákra.
5. Rászórjuk a szerecsendió virágot, picit megsózzuk, meglocsoljuk olívaolajjal és lefedjük alufóliával.
6. A lefedett tepsit berakjuk a sütőbe és 30 percig sütjük, majd levesszük a fóliát és további 20 percig sütjük, hogy a csirke bőre szép piros legyen.
7. A gombát megsütjük serpenyőben, enyhén megsózzuk.
8. Kivesszük az édesburgonyát, a hagymát és a szerecsendió virágokat a tepsiből és turmixban az egészet pépesítjük. Thermomixben 8-as fokozaton 30 mp volt.

Tálalásnál az édesburgonya krémre helyezzük a gombákat, mellé a csirkét és friss salátát is adunk hozzá, amit enyhén meglocsolunk balzsamecetes olajjal.

Szóljon hozzá!





Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .