Vietnám, Vietnám, de csodás !
Egy éve ilyenkor már meg volt a repülőjegyünk. Annyira, de annyira vágytam, vártam erre az útra. Az egész pár éve Karácsonykor kezdődött, amikor megkaptam a Vietnám című szakácskönyvet, ami épp akkor jelent meg magyarul. az a könyv fantasztikus, imádom! A fotók, amik benne szerepelnek magával ragadtak. elkezdtem Vietnámról álmodozni, mint valami nagyon távoli célpontról…mert olyan távolinak tűnt, olyan drágának és kivitelezhetetlennek. És egyszer csak, valamilyen megérzés kapcsán elkezdtem nézegetni miből, hogyan is lehetne kihozni…persze ide csak sok időre lehet menni… mert két hétre nem érdemes. Ha így állunk hozzá, akkor azonban soha nem jutunk el sehova alapon, elkezdtem számolgatni… nekünk maximum két hetünk lehet…mi fér bele, mi nem és mennyi a matek. Abszolút meglepődtem, mert Vietnám hihetetlenül olcsó!!!
A repülőjegy sokba kerül, de az élet annyira olcsó tud lenni, hogy ha nincsenek luxus igényeink egy ilyen út szumma költségvetése nem biztos, hogy meghaladja európai társait. És nagyon jól éltünk, nem luxus szálláson voltunk, de nem is hátizsákos helyen, sőt voltak városok, ahol megadtuk a módját és picit drágább helyen szálltunk meg, ami 50-60 dollár volt, ez már itt nagyon drága. Étel szempontból maga a kánaán… nekem legalábbis az volt. szinte csak utcán ettünk, de becsúszott egykét étterem is, az sem drága. Bármi, amit szerettünk volna megvenni, megenni megvettük és megettük, egyáltalán nem kellett aggódni, hogy „húúú ez nagyon drága lesz”. Egy a titok…nem szabad turista túrára befizetni. Az drága és nem éri meg. Szerintem. De erről majd később. Lassan egy éve szeretnék erről az útról beszámolókat írni, de annyi képet készítettünk, hogy még mindig nem jutottam a végére a sok egyéb teendő miatt. Hamarosan azonban jövök részletes leírásokkal, élményekkel.
Addig íme néhány hangulatkép, kedvcsináló, nekem most megint nagyon utazhatnékom van oda…. annyira szép és jó hely, annyira kedvesek az emberek és jó fejek. Nyugalom és béke.