Szarvas – 5 program, amit semmiképp se hagyj ki!

 

Szeretnéd egy helyen körbejárni Magyarországot? Szeretnél vízparton sétálni, színházi előadást nézni, hajókázni? Akkor Szarvason a helyed! Mutatom is hova menj és mit csinálj!


Törökszentmiklóson nőttem fel, így gyerekkoromban többször jártam Szarvason a szüleimmel. Többször kirándultunk a már akkor is híres Szarvasi Arborétumba. Miután felnőttem egyszer sem jártam azon a környéken. Nem is tudom miért nem. Talán mással voltam elfoglalva. Valamikor tavaly kora nyáron részt vettem egy marketing, énmárka programom, ahol megismerkedtem a Körös-Menti Turisztikai Egyesület két munkatársával. Kiderült nagy hiba volt, hogy felnőtt korom belföldi utazásaiból kihagytam a várost, ami az utóbbi időben szép fejlődésen ment keresztül. Eldöntöttem, hogy idén mindenképpen eltöltünk ott pár napot és a turisztikai egyesület segítségével felfedezem a helyi gasztronómiát, meglátogatok olyan helyeket, ahova érdemes betérni, ha Szarvason járunk.

A korábbi elképzeléseimtől eltérően Szarvason simán el lehet tölteni 2-3 napot, sőt akár egy hetet is, ha gyerekekkel érkezünk. Kellemes, élhető hely és a rajta keresztülfolyó Körös igazi bájjal látja el a várost.


SZÁLLÁS


A városban több típusú szálláshely is található: hotel, apartman és nyaralók állnak az ideérkezők rendelkezésére. Mi az utóbbiban szálltunk meg, egy cuki kis Körös parti nyaralóban (Nyaraló a Bástyánál) laktunk. Bevallom, amikor megérkeztünk teljesen elvarázsolt a hely. Képzeljetek el egy kis házat, amihez tartozik egy kis méretű kert és a terasztól pár méterre ott a saját stég és a folyó. Csend, nyugalom, melyet a folyón végigsikló kajakosok és elröppenő madaraknak törnek csak meg. Nyugalmas mégis meg van benne az az élet, amit egy vízpart adni tud. Nem zavarnak, de nem vagy egyedül. Úgy éreztem ezen a helyen önmagában eltudnék egy hetet tölteni, szívesen dolgoznék itt, ínék cikkeket, gondolkodnék az élet dolgairól vagy csak szimplán bámulnám a vizet.

Mivel a programom elég sűrű volt, így csak reggel és este jutott egy kevés időm erre, de akkor minden percet kihasználtam. Imádtam kifeküdni este a stégre, nézni a csillagokat közben pedig néha fröccsöt iszogattam. Teljesen kikapcsolt.

A Körös-Menti Turisztikai Egyesület oldalán össze vannak gyűjtve a jó szálláshelyek, itt tudtok nézelődni.


TOP 5 program, amit nem érdemes kihagyni 


1/ Körös-Maros Nemzeti Park – egy állatkert is üzemel a területen így nem csak a növényzetet, hanem a terület őshonos állatait is megismerhetik az ide látogatók. A hely weblapján lehet tájékozódni a nyitva tartásról és a további információkról.

2/ Szarvasi Vízi Színház – egész nyáron jó darabokkal várja a látogatókat a színház, csodás környezetben, közvetlenül a Körös parton. A weboldalon megtalálható az aktuális program. A színház kizárólag nyáron üzemel.

3/ Szarvasi Arborétum – a már emlegetett program, amit talán a legtöbb ember ismer is. Tavasszal és ősszel a legszebb szerintem, de egész évben kellemes kikapcsolódást nyújt.

4/ Sétahajózás – teljesen más szemszögből ismehetjük meg a várost a vízről nézve. Kis nyaralók és házak, természetvédelmi területek sorakoznak a parton. További részleteket a hajóutakat szervező cég honlapján lehet találni. 

5/ Mini Magyarország – igazi gyerekprogram, amit a felnőttek is élvezni fognak. Fedezd fel egész Magyarországot egy kis területen!


Ha további program kérdésetek van nyugodtan keressétek fel a Körös Menti Turisztikai Egyesület szarvasi irodáját, nagyon kedvesek, segítőkészek, mindent tudnak és nagyon szeretik a Szarvasra érkező vendégeket! Nekem is rengeteget segítettek, ők szervezték le az utamat.