Rozmaringos dióvaj

A kertünk örök kérdés…mit ültessünk és hova, legyen-e fa, vagy mégsem. Szép lassan beáll azonban a rend és minden helyre kerül, még akkor is, ha néha többször is át kell ültetni egy-egy növényt a végső hely megtalálása érdekében. A fa kérdés azonban kicsit más. Fát nem ültetgetünk át évente, mert kicsit gyorsabban vagy lassabban növekszik, mint számítottuk…épp ezért a mai napig nincs fa a kertünkben, csak tervben. Idén azt hiszem meg is találtam a megfelelőt. Diófát szeretnék. Teljesen beleszerelmesedtem. Azt mondják, aki diófát ültet pozitívan látja a jövőt 🙂 Ezt olvastam nemrég valahol… 🙂 Meg egyébként is, olyan szép, hangulatos és nem mellesleg nagyon sok tekintetben hatásos „gyógyszer”, a diót pedig alapból imádom. A fa ültetés terén azonban több kérdés is felmerül sajnos (túl nagy, a gyökerei túl szerteágazóak, nem nő meg alatta a fű stb.), úgyhogy a megvalósulás még távol van és nem is 100%-os, meglátjuk. Pedig lenne, aki megtöri.
Addig is a piacon kell a diót beszereznem. Szerencsére a piacunkon több helyen is lehet nagyon jó minőségű diót kapni, így legutóbb be is szereztem egy nagyobb adagot. Én hűtőben szoktam tárolni, fagyasztva nem szeretem, nem hűtve pedig tönkremegy, így marad a zöldséges rekesz.

A dió nem egy diétás alapanyag, magas a kalóriatartalma mégis érdemes belőle rendszeresen fogyasztani, mert elsősorban telítetlen zsírokat, sok növényi omega 3-at tartalmaz, melyek az egészségre nagyon jó hatással vannak. Magas a magnézium, az E és B vitamin tartalma, ami tovább fokozza jótékony hatását. Fehérje tartalma 20% körüli, éppen ezért húspótló alapanyag is lehet.

dio4

Találtam egy tápanyagtáblázatot, mi alapján a következőket lehet számításba venni 100 g dió esetén:
kalória: 2747 kJ / 654kcal
fehérje: 18,6g
zsír: 57,0g
szénhidrát: 11,7g
kálium: 1710mg
foszfor: 400mg
kálcium: 202mg
nátrium: 11mg

IMG_1143

A diót én nagyon sok ételbe használom, zöldségekhez is kiváló, sajttal önmagában zseniális, bár ezzel valószínű nem árulok el újdonságot. Egy pohár jó borral… élvezet halmozás 🙂

Ez a kence egy véletlen műve, egy kicsit tovább sikerül bekapcsolva hagynom az aprítómat, mint terveztem, így őrölt dió helyett isteni krémes dióvajat kaptam.
Nagyjából 5-8 percig ment a gép. Semmi adalék olajat nem tettem hozzá, nekem így is elég krémes lett, igaz ez lehet annak köszönhető, hogy friss dióról van szó. Próbálkozni kell. Ha nem krémesedne egy kevés olívaolajjal, vagy dió olajjal „hígíthatjuk”. A natúr dióvajat én sóval és rozmaringgal ízesítettem, zseniális párosítás! Tényleg. Pirítóssal, pár kocka sajttal igazi luxus vacsora, vagy reggeli vagy aminek szeretnéd 🙂 

Azt hiszem idén még diómarcipánt is készítek a sima mandula marcipán mintájára, de nyírfacukorral. Szerintem működnie kell.

IMG_1714

2 hozzászólás

  1. Anonymous dátum október 23, 2012 11:38 du.

    Szuper ötlet, ki fogom próbálni.

    A fű miatt ne aggódjatok, nő a diófa alatt is (Anyukáméknál is, nálunk is), egyszerűen nem szabad hagyni, hogy eső érje a lehullott leveleket, minél hamarabb össze kell szedni.

    Anikó

  2. Á la carte dátum október 26, 2012 11:17 de.

    Kedves Anikó! Köszönöm az infót 🙂

Szóljon hozzá!





Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .