Rachel Allen – A család kedvencei

Rachel Allen nagy kedvencem, bár elsősorban nem a receptek miatt szerettem meg, hanem a TV Paprikán sugárzott műsor minősége, hangulata miatt.  A képi anyag, hasonlóan Nigella műsorához, arra ösztökél: menj a konyhába és főzz, mert az egy jó buli, egyszerű és nagyszerű. Hiperszupre jól kinéző ebédeket rittyent pillanatok alatt. Szép felvételekkel, hangulatos konyhával, igazi nőies, családias, nem megjátszott, nagyon természetes.  Mindemellett szakácskönyvét sosem láttam és valójában receptjeit sem keresgettem soha, csak a műsor alapján tudtam mindig megítélni.
Úgy látszik a sors azonban úgy gondolta ennél mélyebben összehoz a R.A. receptjeivel,  a TB Kiadónak hála hozzájutottam a nemrég magyarul megjelent A család kedvencei című könyvéhez.
Már a cím is jól hangzik, nem igaz? Láttátok már?
Az áttanulmányozást követően a következőkre jutottam: ez egy nagyon jó és hasznos könyv kezdő főzőcskézőknek, vagy akár haladó, de kevés idővel rendelkezőknek, ahol a lényeg az időn és nem a kreativitáson van. Semmi bonyolultság, végtelen egyszerű gyorsan elkészíthető receptek, csupa könnyen beszerezhető hozzávaló.
A borító és a könyvben lévő képanyag a TV műsor által sugárzott hangulattal abszolút egybecseng, hűen türközi a hölgy stílusát, nekem tetszik. Tény, az ételfotók nem igazán vannak stylingolva, de úgy vettem észre a legtöbb szakácskönyvnél elég minimális körítés van egy-egy ételt ábrázoló képnél. Ennek oka szerintem elsősorban az, hogy ne vigye el a sok egyéb dolog a hangsúlyt a képről. Sok esetben tapasztalni olyat, hogy egy gyönyörű fotón már nem az étel a dominál, hanem minden más és ez akkor jó, ha csak egy hangulatot akarunk átadni.  Ebben a könyvben jól el van találva a hangulat és étel aránya. Bocsánat az ilyen mélyreható fotó elemzésért, de nekem ez mindig is fontos szempont egy könyvnél, blognál egyaránt.:)

A könyv szerkezete így néz ki, ezekbe a kategóriákba vannak a receptek csoportosítva:

  • Könnyű családi fogások
  • Édes ünnepek
  • Piknik és kirándulás
  • Fogások gyerekeknek
  • Tágabb család
  • Étkezés szabadban
  • Házimozi
  • Nagy ünnepek
  • Ehető ajándékok
  • Ahogy anyukám csinálta…
  • Még néhány kedvenc
A receptek mint már említettem egyszerűek, kellemes ízvilágúak, szeretném ha sok családban ilyen finomságok kerülnének az asztalra a sok bolti dolog helyett. Másrészről egy haladó, aki inspirációt is keres, nem jó helyen keresget, arra vannak más alternatívák, és ez így van jól.
Végezetül néhány recept kedvcsinálónak: chilis korianderes rántotta, serpenyőben sült makréla fűszervajjal, vajkaramellás fagylalt, kardamomos tejfölös sütemény, porteri sörös sütemény, citromos keksz, spárgás újhagymatorta, sonkás tojásos pite, szuper smoothie, parmezános csirkefalatok, avokádós ráksaláta, bárányhúsos samosa, marokkói bárány tagine….

Szóljon hozzá!





Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .