Omlós csirkemell curry-s szósszal
A csirkemell könnyen kiszárítható hús, mivel kevés kötőszövet és zsír található benne. Éppen ezért az omlós csirkemell sütése sorén körültekintően kell eljárni. Serpenyőben elkészítve nagyon figyelni kell a hőmérsékletét és a készültségi fokát. Sokan azt mondják nem szeretik ezt a húst, mert nincs íze, mert száraz stb…de aki szeret, sok esetben az sincs tisztában azzal, milyen óriási különbségek lehetnek két különböző módon elkészített csirkemell mellett. A pont jól megsütött és a túlsült mell között ég és föld a különbség. A többség pedig csak a túlsült változatot ismeri.
Nézzük, mitől lesz jó egy csirkemell?
Korábban már volt róla szó, hogy ez a hús akkor a legfinomabb, ha a belső hőmérséklete a sütés során nem haladja meg a 65-70 fokot. Ekkor a nedvesség benne marad, a szaftok ízletessé teszik az amúgy száraz húst. A serpenyőben sütés során a hő kívülről befelé halad, így amikor a hús belseje már ok, akkor a külseje már túlsültté válik. El tudjuk érni ezt a tökéletes állapotot serpenyőben is, de nagy odafigyelést igényel. Ha biztosra szeretnénk menni, akkor szuvid technológiát használunk, ami lényegében annyit takar, hogy a húst vákuum alatt, kíméletesen, egy adott alacsony hőmérsékleten megfelelő ideig hőkezeljük. Erről már írtam korábban itt és itt.
Ha azt mondom valakinek, hogy szuvidáltam, akkor valamilyen bonyolult dolog jut eszébe, ami időigényes, fárasztó, érthetetlen. Egyáltalán nem így van. Egyszer meg kell tanulni és utána be kell tartani a szabályokat. Mindent recept szerint kell készíteni. Adott fokon, adott ideig kell készíteni a húst és isteni lesz a végeredmény. Ha ezt megtesszük, akkor időt spórolunk magunknak és istenieket fogunk főzni.
Ennek a fogásnak a munkaidő igénye (ez alatt foglalkozunk az étellel) nagyjából 2 x 10 perc. Elég jól hangzik, nem? Nézzük is a receptet!
Én most szuvid technológiát használtam, de el tudod szuvid gép nélkül is készíteni serpenyőben az ételt, csak próbálj figyelni a hőmérsékletre!
OMLÓS CSIRKEMELL CURRY-S SZÓSZBAN
Hozzávalók 4 személy részére:
- 2 pár csirkemell
- 1 gerezd fokhagyma
- só
- 4 dl joghurt
- 2 evőkanál curry fűszerkeverék (sótlan, madras curry, garam masala, tandori – több féle van, bármelyiket használhatod, mindnek más az íze ezért semmiképp ne keverd őket)
- só
- a tálaláshoz: főtt rizs
Elkészítése:
- A fokhagymát megpucoljuk és lereszeljük.
- A csirkemellt megtörölgetjük, megsózzuk, bedörzsöljük a reszelt fokhagymával, vákuumzacskóba helyezzük és levákuumozzuk úgy, hogy a hús darabok egymás mellett helyezkedjenek el és ne egymás tetején, megduplázva a hús vastagságát.
- A szuvidáló gépbe vizet töltünk a használati útmutató alapján, beállítjuk a hőfokot 63 fokra és hagyjuk felmelegedni.
- Miután a víz elérte a kívánt hőfokot belehelyezzük a levákuumozott melleket és 1 órán át hőkezeljük ezen a hőmérsékleten a gépben. Ezalatt a hús minden része 63 fokosra melegszik. Mi pedig bármi mást csinálhatunk ezalatt.
- Az idő letelte után a húst kivesszük a zacskóból és forró serpenyőben 1-2 perc alatt a húsok mindkét oldalát átpirítjuk.
- Amíg sül a hús elkészítjük a joghurtos mártás, amihez a a joghurtot összekeverjük a fűszerrel, megsózzuk és lábasban felmelegítjük.
- A csirkemellet a mártással, rizzsel tálaljuk.