Olívás, citromos csirkecomb

A marokkói konyha nagyon közel áll a szívemhez, aki olvas tudja imádom ezt az országot, előnyeivel, hátrányaival, rengeteg szépségével, isteni ételeivel. Elmondhatom bejártuk az országot, keresztbe, hosszába, szinte minden részén jártunk, végig ettük, kóstoltuk az ételeket is. Volt szerencsénk helyiekkel együtt főzni, megtanulni az alapokat.
Ez az étel marokkói inspiráció alapján készült, az országot jellemző fűszerekkel. Kuszkusszal vagy friss kenyérrel a legfinomabb.
Olivás, citromos csirkecombok
Hozzávalók:
- 4 csirkecomb
- 4 evőkanál olajbogyó
- 1 fej vöröshagyma
- 2 teáskanál római kömény
- 1 teáskanál őrölt paprika
- 1 teáskanál kurkuma
- 1 csipet valódi sáfrány
- sózott citrom
- olívaolaj, só
Elkészítése:
- A hagymát pucoljuk meg, vágjuk apróra, helyezzük egy római tál aljába.
- 2. A fűszereket, kivéve a sáfrányt, keverjük össze két evőkanál olívaolajjal. A combokat sózzuk meg, dörzsöljük be a fűszeres krémmel és tegyük a hagyma tetejére.
- A sáfrányt tegyük egy deci forró vízbe és hagyjuk állni 5 percig, majd ezzel öntsük nyakon a combokat. Fedjük le a római tál tetejével és tegyük sütőbe, állítsuk a hőfokot 160 fokra és süssük a húst 2 órán keresztül.
- Ezt követően vegyük le a tál tetejét, adjuk hozzá az olajbogyókat és pirítsuk 20 percig. Az elkészülést követően a sózott citrom héját vágjuk kockákra és szórjuk a hús tetejére.
Sült krumplival, rizzsel, kuszkusszal, kenyérrel tálalva a legjobb.
A SÓZOTT CITROM egy olyan alkotóelem, fűszer, amit valaki vagy szeret vagy utál. Szerintem nincs köztes megoldás. Én nagyon kedvelem, mert isteni pikáns ízt ad az ételnek. Itthon nem nagyon kapható, úgyhogy én azt javasolnám készítsük házilag. Ehhez nincs másra szükségünk csak kezeletlen héjú citromra és sóra. Jó sok sóra.
Sózott citrom
Hozzávalók:
- 4 citrom
- 4 evőkanál só
- 4 citrom leve
Elkészítése: A citromot félig félbe vágjuk, majd a másik oldalon is félig félbe vágjuk, nem teljesen, úgy, hogy ne essen szét. A résekbe szórjuk a sót, majd üvegbe töltjük. A citromok levével meglocsoljuk, lefedjük és és három napig szobahőmérsékleten hagyjuk állni. Ezt követően hűtőben tároljuk. Felhasználásnál a citrom belsejét vegyük ki, mossuk le és csak a háját használjuk fel.