Natura Hill Zebegény – gyöngyszem a Dunakanyarban

Az idei évet kicsit másképp kezdtem, mint az eddigieket. Tavaly az életemben bekövetkezett változások következtében az új év nem a klasszikus, megszokott munkahelyi tervezéssel és meetingekkel indult. Azzal, hogy a magam ura lettem és elindultam azon az úton, amire már évek óta vágytam, egy új világ kezdett kialakulni, aminek az egyik lépése, hogy a céljaimat magam határozom meg és ezentúl magamnak tartozok elszámolással róluk. Ez sem egy egyszerű világ, annak ellenére, hogy sokan azt gondolják róla. Természetesen  van amiben könnyebb, mint a munkahelyi élet (például rugalmas),  de rengeteg dologban sokkal nehezebb (nincs munkaidő vége, nem dohatod oda az egyik kollégádnak a feladatot, ha nem fér bele az idődbe, minden a Te felelősséged stb).

Az idei év ennek tükrében úgy indult, hogy meghatároztuk mire helyezzük a hangsúlyt ebben az évben. Céges szempontból továbbra is fókuszban vannak a gasztrófilmek és az ún „Storytelling”-en, azaz történetmesélésen alapuló filmek,  a saját munkámban pedig három dologra fókuszálok idén:  a tanfolyamomra, mint Nr. 1. prioritás, az ételfotózásra és a blogomra. Ez utóbbi kettő szervesen összekapcsolódik egymással és a céges tevékenységünkkel is. Az ételfotózásba nem csak a receptek képei tartoznak, hanem étlapok ételei, stylingolt fotózások, éttermi, szállodai munkák is. Ez együtt járhat az utazással és a posztolással, hisz imádom, ez tölt fel a főzés mellett. A tanfolyamom anyaga szépen alakult én pedig elkezdtem az éttermi, szállodai fotózásokhoz keresni az alanyokat. Nagyon fontosnak tartom, hogy a hely szellemisége passzoljon az én értékrendemhez, akár munka, akár csak pihenés a cél. Így kerültem kapcsolatba a Natura Hill Zebegénnyel, akiket megkerestem valamikor januárban. Hogy tudjunk gondolkodni a közös lehetőségeken abban állapodtunk meg, hogy egy napot náluk tőltünk.


Natura Hill Zebegény 


Egy szép februári délutánon Tamit hamarabb hoztuk el a suliból és elmentünk a szállodába, ami Zebegény egyik legmagasabb pontján fekszik. Az elhelyezkedésnek köszönhetően elképesztő panoráma tárult elénk. Az egész Duna-kanyar a lábunk előtt hevert és csodás naplemente adta meg a hátteret a beszélgetéshez.

A koncepció

Mindig is nagyra tartottam azokat az embereket, akik mernek változtatni és kimernek lépni a komforzónájukból azért, hogy valami újat alkossanak, egy olyat, amit korábban csak álmaikban mertek remélni. Nekem ezek a példák, mind azt mutatják, hogy lehet nagyot álmodni, merni kell belefogni és nem az egyszerűbb utat választani. Így történt a Natura Hill házigazdáival is, akik multi környezetben töltött éveiket és karrierjüket cserélték arra, hogy  megalkossanak egy ökológiai szemléletű mini csodát, egy hangulatos, szép, családias szállodát. Az épület tervezésekor és kivitelezésekor a fenntarthatóságra törekedtek, a fűtést, hűtést geotermikus rendszer biztosítja, a hulladék újrahasznosul és a szennyvíz is megtisztul. Az étteremben fogyasztható ételekhez pedig vagy helyben termesztik meg az alapanyagot vagy a környéken tevékenykedő gazdáktól szerzik be azokat.

Szauna

Mivel ez egy láblógatós hétvégének lett tervezve, nem mentünk el kirándulni a környéken, hanem miután megcsodáltuk a panorámát és az utolsó napsugarak is lebuktak és teljesen besötétedett, arra gondoltunk kipróbáljuk a szanuát. Tami még sosem szaunázott és ránk is ránkfért egy alapos izzadás, így beültünk a 85 fokba. A szaunázásban azt szeretem a legjobban, amikor a végén kiülünk a nyugágyba és az isteni finom szauna illatban pihengetünk. Minden szaunában ugyanolyan szauna illat van. Imádom. Wellness illatnak hívom, megérzem és már attól megnyugszom, valahogy stimulálja az idegeimet 🙂 Alaposan beleástam magam, hogy egy nyolcéves gyereknek a finn szauna jó-e vagy sem és miután nem találtam olyan információt, ami nyugtalanságra adhatott volna okot rávettem a leányzót csücsüljön ő is be velünk a melegbe. Nem mondom, hogy jelenleg a kedvenc időtöltése lett, de van rémény a jövőt illetően.

Vacsora

Mindenesetre a vacsorához meghozta a kedvét neki is és nekünk is ez a program, nagyon éhesen álltunk a 4 fogás elébe. Jöttek a jobbnál jobb ételek és a vacsora végén arra gondoltam, na most kellene elmenni túrázni 🙂 Viccet félretéve az ételek isteni finomak voltak.

Reggeli

A másnapi reggeliről nem is beszélve. Igen széles választékból lehetett csemegézni, ráadásul minden vagy házi vagy a környékből származó finosmág volt. A lekvárok, édes istenem, még ma is érzem az ízüket.

Fotó: Natura Hill

Szoba

Kiemelten tetszett a szállodában, hogy nagyon odafigyelnek az apró részéletekre. A szobánkban például volt egy kis méretű gyerekágy, amit Tami imádott, illetve egy doboz legó is be volt készítve, ami segített nekünk abban, hogy egy kicsit mi is kikapcsoljunk. Minden kisgyerekkel érkező szülő kap játékbekészítést, a kicsi korának megfelelő játékból. Szerintem ez igazán jó kezdeményezés, a szülőknek nagy segítség lehet. Ilyen apró részlet az is – igaz ez a design-ra vonatkozó már- , hogy a lámpa például régi szódásüvegből volt kialakítva a szobánkban, de megmaradt bennem az étkezőben megjelenő farmeranyagból készült tányéralátét is. A szobák ablakai egy hatalmas levendulamezőre néznek, amit most csak elképzelni tudtam, hisz mindent hó borított az ott tartózkodásunk alatt. Nyáron, kiemelten júliusban, gyönyörű látvány lehet ez a mező.

Ugyan mi a környéket most nem jártuk be, de több túraútvonal is van, aminek érdemes esélyt adni.

Fotó: Natura Hill

Elérhetőségek: 

Natura Hill, 2627 Zebegény, külterület 0157/84 hrsz., info@naturahill.hu

(Disclaimer – erre az éjjelre a szálloda vendégei voltunk, de a véleményem a sajátom, mint mindig.)

 

Szóljon hozzá!





Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .