Hú!SVÉT – Palkonya – stílusos vidéki éttermek és cukrászdák együttműködésével
Ha nem tudod még mit csinálja a Húsvét utáni hétvégén, akkor nekem van egy ötletem. Egy nagyon hangulatos szabadtéri rendezvényre invitállak, Palkonyára. Ha ismered a SVÉT, azaz Stílusos Vidéki Éttermiség rendezvényeit, akkor nem ismeretlen számodra a Hú!SVÉT, aminek minden évben Palkonya ad otthont. Ha pedig nem ismered, akkor javaslom, hogy ismerd meg, mert egy elképesztően jó gasztronómiai kezdeményezésről és rendezvénysorozatról van szó.
(A lényege, hogy tehetséges vidéki éttermek összeáltak, alkottak egy szövetséget, támogatják egymást és évente több alkalommal kiállnak a vendégek elé egy-egy hangulatos rendezvény keretében, megmutatják mit tudnak, személyesen is bemutatkoznak. A vendégek pedig végig kóstolhatják a vidéki éttermek színe-javát egy helyszínen, szuper hangulatban, megismerkedhetnek, beszélgethetnek velük. Olyan ez, mint egy nagy családias buli. Bevallom én személyesen is elfogult vagyok velük szemben, ugyanis az első rendezvény óta követjük ennek az egésznek a történetét, részt veszünk és dolgozunk velünk ezeken. )
Az idei Hú!SVÉT április 22-23-án kerül megrendezésre Hú!SVÉT + Hú!SWEET néven a stílusos vidéki éttermek és vidéki cukrászműhelyek közreműködésével. A rendezvényre a belépés INGYENES, bizonyos programokra van csak regisztráció. Az éttermek kínálatát és a fizetős programokat paypass-os bankkártyával vagy feltöltőpontokon feltölthető fesztiválkártyával lehet majd kifizetni.
HúSVÉT + SWEET Palkonyán! from E-motion Pictures on Vimeo.
Idén nekünk (Mikinek) is lesz egy programunk. Minden évben készítünk egy rövid kis filmet a rendezvényről, azonban most egy újítással jelentkezünk. Mivel Miki Videóninja néven oktatásba is kezdett a filmes munkák mellett (amatőröknek tanítja meg, hogyan készítsenek szuper vidókat a telefonjukkal vagy a fényképezőgépükkel), így idén egy workshop keretén belül a felvételeket, maguk a vendégek készíthetik majd el. Eközben megtanulják, hogyan komponáljanak, hogyan gondolkodjanak, ha meg szeretnének örökíteni egy rendezvényt vagy egy családi eseményt. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A Hú!SVÉT rendezvényen számos programlehetőség lesz a finom ételek mellett. Szerettem volna átfogalmazni a hivatalos sajtóközleményt, de Szonja, aki a kommunikációért felel a rendezvényen, annyira jól megfogalmazta, hogy kár lett volna belenyúlni és nem is tudtam volna.
PROGRAM
” Az esemény házigazdája, a Villányi borvidék közkedvelt gasztronómiai színfoltja, a lakásétteremként és gasztroműhelyként működő PalKonyha.
A minifesztivál idén is tematikus lesz, de ezúttal nem alapanyagok köré épül a koncepció. A szombat a vidéki éttermek napja, mely 9.30-kor egy falusi SVÉT-asztalos közösségi reggelivel indul. Ennek célja a helyi, házi készítésű különlegességek népszerűsítése, továbbá, hogy rámutasson a reggeli étkezés fontosságára.
Déltől indul a Gasztropódium, izgalmas szellemi táplálékkal, azaz beszélgetésekkel gasztro, illetve boros témákban. 12.00-kor nyitnak a hagyományosan felújított paraszt porták, ahol a SVÉT-tagok és meghívott vendégéttermek a saját környékükre jellemző húsvéti és vidéki ízekkel készülnek egészen az esti órákig, idén tehát már a vacsora is megoldható lesz helyben. A nap zárásaként megnyitjuk a Babka pop-up bárt, ahol helyi borokkal, színes koktélokkal, DJ-vel és fényfestéssel készülünk.
Vasárnap is lesz reggeli, de immár párbajjal megspékelve, ahol neves női gasztrobloggerek zsűrizésével a Babka Budapest és a PalKonyha mérkőzik meg, hogy kiderüljön vajon vidéken, vagy a fővárosban jobb-e a reggeli (sajnos ez már megtelt, ide kellett regisztrálni ).
Déltől a vidéki cukrászműhelyeké a főszerep, de aggodalomra semmi ok, mert a falubéli porták felkeresésével a bevitt kalóriák legyalogolhatók, ezzel együtt a tündéri baranyai mintafalu, Palkonya is megismerhető.
A hétvégén a gyerekek sem unatkoznak majd. Lesz nyitott gazdaság és gyerekparkoló, ahol nyuszi, boci, bari, pipi és a többiek tartanak fogadó órát. A helyszínnel szemben autentikus fa játszótér, illetve kézműves foglalkozások várják a családokat.
A szombati nap HúSVÉT helyszínei és éttermei:
- Mokos Pincészet –Jankovich Kúria (Rácalmás)
- Német és Németh Pincészet –Kistücsök Étterem (Balatonszemes)
- Blázsovics Pince –Spaletta (Kecskemét)
- Haraszti Családi Pincészet –Chianti Étterem (Veszprém), Baricska Csárda (Balatonfüred)
- Hárságyi Pincészet, Borvirág Vendégház –VIATOR Apátsági Étterem és Bor-Bár (Pannonhalma)
- Cifra Udvar –Bonne Chance (Bázakerettye)
- Parázs Vendégház –Pannónia Gasztrohajó (Duna), Walter Vendéglő (Perbál)
- Faluház –Bistro Sparhelt (Balatonfüred)
- Közösségi Herbárium –Paletta (Keszthely)
- Nóra Porta –Mandula Étterem és Bor-Bár (Villány)
- PalKonyha – SVÉT GASZTRO PÓDIUM –Dűlő Étterem (Miskolc), Babka (Budapest), Anyukám mondta (Encs) és exkluzív meglepetés vendégek
- Nagypál Nyitott Gazdaság – helló nyuszi, bari, pipi, boci, gyermek programokű
A SWEET vasárnapi cukrászműhelyei és helyszínei:
- Haraszti Családi Pincészet –Jókai Cukrászda (Pécs)
- Hárságyi Pincészet, Borvirág Vendégház –Pausa Apátsági Kávéház (Pannonhalma)
- Faluház –Pataki Cukrászda (Érd)
- Nóra Porta –Villa Gréta (Siófok)
- PalKonyha –Yokka desszertműhely (Pécs), Harrer Csokoládéműhely és Cukrászda (Sopron) valamint további meglepetés vendégek
A Stílusos Vidéki Éttermiség mozgalomról
Több kiváló étterem összefogásával a Szentendrei-szigeten található Rosinante Szállodában 2012 februárjában jött létre az első gasztrorandevú, amely közel hozta egymáshoz a műértő közönséget és az akkor még csak 8 innovatív vidéki konyhát vezető séfet. A jelenleg 16 vidéki étterem közös nevezője a minőségi konyha és a szívből jövő vendéglátás. A cél mindezek népszerűsítése évi több rendezvény keretén belül azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az ínyenc utazók fókuszába új, kevéssé ismert kulináris desztinációk kerüljenek.”
(dőlt betős szöveg: Kitzinger Szonja – PR, fotók: Szindbád az Utazó )
Gyertek, nagyon jó lesz!
Ha tetszett, amit olvastál, ha szeretnél értesülni a legújabb posztokról, eseményekről, és az exkluzív tartalomról, ami csak hírlevél feliratkozóknak szól majd, akkor csatlakozz a kis csoportomhoz.