Habos isler pisztáciás linzertésztával

Ha azt mondom isler, mire gondolsz? Két linzerlap, lekvárral összeragasztva, majd csokiba mártva. A legtöbb embernek ez az isler, nekem azonban ez a fajta teljesen ismeretlen volt egészen addig, amíg Budapestre nem költöztem. Számomra az isler tojáshabbal töltött, isteni, édes, tömény gyönyör.  Az isler nálam habos isler! Sokáig, amikor erről beszéltem a pesti barátaimmal, tágra nyílt szemekkel néztek, miről is beszélek, az isler ugyanis nem ilyen.  Kicsit körbejártam a témát, és kiderült nem én vagyok az ufó. Szolnok környékén ugyanis ez a hagyományos isler.

A habos islert Hegedűs László találta ki és készítette a szolnoki Kádár Cukrászdában. Olyannyira ismert lett, hogy híre külföldre is eljutott és sokan zarándokoltak el Szolnokra, hogy ilyen süteményt egyenek. Én arra emlékszem, hogy a környékünkön gyerekkoromban csak ilyet lehetett kapni, a lekváros változat teljesen ismeretlen volt számomra.

Karácsony előtt azon kaptam magam, hogy elkezdtem sóvárogni a habos isler után. Itt, Budapest környékén sehol nem lehet kapni, így kitaláltam hogy megsütöm magamnak. Elég sok oldalt végig böngésztem, receptet elolvastam és így született meg az én habos islerem. Ez nem a hagyományos, mert a tésztába tettem pisztáciát, de a hab az a régi. Édes, puha, ragacsos. Sokaknak feláll a szőr a hátán tojáshabtól, de valljuk be a többségünk szereti, főleg, ha finom, nem túl édes roppanós tésztával és kesernyés étcsokival párosul. Nem kell ilyet enni minden nap, de néhanapján, ünnepnapon lehet. Mert megérdemeljük! A lelkünk, a testünk, a szívünk! 🙂


Habos isler pisztáciás linzertésztával


 

Hozzávalók kb 12-16 darabhoz:

  • 300 g liszt
  • 150 g vaj
  • 100 g őrölt nem sózott pisztácia
  • 80 g cukor
  • 1 tojás sárgája

————————————-

  • 5 tojás fehérje
  • 100 g porcukor
  • 2-3 csepp citromlé
  • 1 evőkanál vanília kivonat vagy 1 csomag bourbon vaníliás cukor
  • 200 g étcsokoládé
  • nem sózott pisztáciadarabok a díszítéshez

Elkészítése:

  1. A tésztához a lisztet, a hideg kis darabokra vágott vajat, az őrölt pisztáciát, a cukrot és a tojássárgát összegyúrjuk és hűtőben egy órát pihentetjük.
  2. A sütőt 160 fokra előmelegítjük.
  3. Ezt követően lisztezett felületen fél centi vastagra kinyújtjuk a tésztát és egy kb 4-5 cm-es pohárral vagy szaggatóval köröket vágunk ki, melyeket sütőpapírra téve az előmelegített sütőben 10 perc alatt készre sütünk.
  4. Az étcsokit vízgőz felett felolvasztjuk és a kihűlt linzerek egyik oldalát belemártjuk, majd a nem csokis felületükkel egy zsírpapírra (sütőpapír) helyezzük. A lapok felét megszórjuk a darabos pisztáciával, ez lesz a tető és hagyjuk megdermedni a csokit.
  5. A tojáshabhoz a tojásfehérjét , a cukrot és a citromlevet összekeverjük és vízgőz felett  folyamatos kevergetés mellett 70 fokra melegítjük, pár percig hagyjuk ezen a hőfokon, miközben továbbra is kevergetjük egy habverővel. Ezt követően a fehérjét a robotgép keverőtáljába öntjük és magas fordulatszámom keményre verjük. Akkor jó, amikor szép fényes, kemény, nem folyik ki a tálból.
  6. A habot habzsákba töltjük és a NEM pisztáciás linzerek NEM csokis felületére nyomjuk. A habra ráhelyezzük a pisztáciás tetőlapokat is és hidegen pihentetjük egy-két órát.
  7. Fogyasztásig hűtőben tároljuk.

TIPP: ha van Thermomixed vagy a Lidl-ben kapható, ahhoz hasonló változatod, akkor abban a tojásfehérjét nagyon könnyen tudod 70 fokra melegíteni és azon tartani. Arra figyelj, hogy itt még nem kell habosra verni, így alacsony fokozaton menjen a gép (2-3-as)


Ha tetszett a recept, köszönöm, ha megosztod a Facebookon és a Pinteresten az ismerőseiddel. Erre van a cím alatt található ikon. 

Ha követnél, akkor megteheted az Instagramon és a Facebookon is. 

Ha elkészíted a receptet, nyugodtan írj nekem visszajelzést, nagyon hálás vagyok érte, akár pozitív, akár negatív. 

Ha szeretnél értesülni az új információkról, posztokról akkor a a szöveg alatt fel tudsz iratkozni a hírlevelemre. Ígérem nem zavarlak sokszor 🙂 és igyekszem néha meglepetéseket is küldeni, olyat, ami nincs a blogon. 

4 hozzászólás

  1. Farkas Istvánné dátum március 24, 2017 8:34 du.

    Nagyon örülök ennek a receptnek, hasonlót régen ettem.Tálaláskor kell megtölteni, vagy állhat töltve is?
    Nekem is van Lidl- ben vett készülékem, de nem volt még időm használni, most pedig időm nincs.Neked milyen van és használod?
    Marika

  2. admin dátum március 25, 2017 7:46 du.

    Kedves Marika!
    Állhat töltve is, nyugodtan megtöltheted előre őket. Utána hűtőben kell tárolni.
    Nekem Thermomix nevű készülékem van, de próbáltam azt, amit a Lidl árult ( https://www.monsieur-cuisine.com/de/startseite/ ) és az is nagyon-nagyon jó. Ár/érték arányban meg egyszerűen zseniális! Érdemes használni 🙂

  3. Raffainé Éva dátum december 18, 2017 7:14 de.

    Én is így csinálom,csak csokis habbal töltöm.😍

    • admin dátum december 18, 2017 8:21 de.

      Az is nagyon jól hangzik!

Szóljon hozzá!





Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .