Citromfüves, kókuszos laskagomba curry

 

Ki mondta, hogy a gomba unalmas? Ki mondta, hogy csak rántani lehet meg pörkölt készülhet belőle? Az egyik legsokoldalúbban elkészíthető alapanyag, kiváló hús helyettesítő alkotóelem. Ma egy igazi különlegességet mutatok, amit épp olyan egyszerű elkészíteni, mint egy gombapörköltet. Kicsit nemzetközi vizekre is evezünk, még pedig Ázsiába utazunk, azon belül pedig az indonéz ízeket próbáljuk az étellel a konyhánkba csempészni. 


Az indonéz konyha egyik fontos alapja, hogy különböző alapanyagokból pasztát készítenek egy mozsár segítségével. A krém fokhagymából, hagymából, gyömbérből, ázsiai citromfűből és némi chiliből készül. Legalábbis ez az alap, ezen még lehet finomítani, de mi most megállunk ezen a szinten. ezek az alapanyagok könnyebben beszerezhetőek, az ázsiai citromfű kivételével minden megkapható mondjuk a Lidl-ben vagy bármelyik nagyobb boltban. Ázsiai citromfüvet néha Tescoban, Auchanban is lehet kapni, de gyakori ázsiai boltokban és bioboltokban is. Ha nagyon hiánycikk, akkor helyettesíthetjük sima zöld citromfűvel, de picit más lesz az ízhatás.

Én nem mindig szoktam pépesíteni az alapanyagokat. A hagymát és a fokhagymát, gyömbért apróra várom, de a citromfüvet egyben szoktam az ételhez adni. Az íze belefő, és miután elkészült a curry simán ki tudom halászni egyben és senkit nem zavar.

TIPP => Az ázsiai citromfű egyébként kiválóan fagyasztható, úgyhogy érdemes egyszer nagyobb mennyiségben beszerezni és bedobni a fagyasztóba. Egy-egy étellel csodákat tesz!

TIPP => Ha van curry pasztád akkor azt is adhatsz az ételhez. Én a zöld változatot szoktam használni, mert annak a csípősségét tudja a család tolerálni.


CITROMFÜVES KÓKUSZOS LASKAGOMBA CURRY 


Hozzávalók 4 személy részére: 

  • 1 kg laska gomba
  • 2 evőkanál kókuszzsír vagy olaj
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 1 hüvelykujjnyi gyömbér
  • 2 ázsiai citromfű
  • 2 gerezd fokhagyma
  • chili paprika ízlés szerint
  • 1-2 teáskanál zöld curry paszta
  • 2-3 dl kókusztej (én az Aroy-D márkára esküszöm)
  • 1 lime
  • rizs, koriander zöld  a tálaláshoz

Elkészítése: 

  1. A hagymát, fokhagymát, gyömbért megpucoljuk és apróra vágjuk.  A csilit kimagozzuk, feldaraboljuk.
  2. Egy lábasban a fokhagymát, hagymát, gyömbért, csilit, citromfüvet összekeverjük. Kókuszsíron/olajon alacsony hőfokon, fedő alatt 10 percig pároljuk. Miután megpárolódott hozzákeverjük a curry pasztát is.
  3. A gombát megmossuk és vékony szeletekre vágjuk. Hozzáadjuk a megpárolt hagymás keverékhez, összekeverjük, felöntjük a kókusztejjel, megsózzuk és fedő alatt 30-40 percig főzzük. Ha az ételnek túl sok a leve, akkor fedő nélkül magas hőfokon sűrítjük a szaftot. Ha túl sűrű, akkor egy kevés vízzel hígítjuk. Igény szerint ízesítjük sóval.
  4. Miután elkészült a gomba curry belereszeljük egy fél lime héját és belenyomjuk a fél lime levét. A másik felét a lime-nak gerezdekre vágjuk és a tálalásnál dekorációnak használjuk. Igény szerint bele lehet nyomni a curry-be fogyasztás előtt.
  5. Az ételt frissen darabolt koriander zölddel és rizzsel tálaljuk.

A gombát a recepthez most is az AMIGO szállította, amit nagyon köszönök nekik.  www.amigombank.hu