Budapesti Karácsonyi Vásár Mustra

Vasárnaptól hivatalosan is várhatjuk a Karácsonyt! Advent első hétvégéjének alkalmából Budapesten idén is megnyílnak a Karácsonyi vásárok. Nézzük hova mehetünk az elkövetkező hetekben, ha egy kis ünnepi hangulatra, forralt borra vágyunk? Látva a listát van választék, érdemes betervezni a hétvégéket, estéket. Melyikre mennétek el legszívesebben? 

Adventi vásár  a Bazilikánál november 28-tól

Én nagyon megörültem négy éve, amikor először jelent meg ez a vásár, és abszolút jó alternatívát jelentett a Vörösmarty téri vásárral szemben. Számomra ez sokkal családiasabb, kellemesebb légkörrel rendelkezik, és a Bazilika csodálatos atmoszférát teremt a vásárnak.

A nyitó ünnepségre november 30-án, advent első vasárnapján kerül sor, 16:00-kor lesz az első gyertyagyújtás. A vásár ettől függetlenül november 28-tól, azaz mától várja az érdeklődőket. Idén is lesz óriási karácsonyfa, fényfestés a Bazilikán, ingyenes korcsolyapálya, táncház és kézműves programok.

A részletes programokról , nyitvatartásról a vásár honlapján lehet tájékozódni.

bazilka3

Vörösmarty téri vásár november 28-tól

Ismereteim szerint a legrégebbi vásár, nekem kevésbé tetszik ugyan, de ez az én személyes véleményem. Az utóbbi időben több alternatívája is van, ezáltal én kevésbé járok ide. Aki szeretne kevésbé turista központú helyre menni, ne ezt válassza.

Óbudai adventi vásár

Idén három helyszínen is lesznek programok Óbudán. Ugyan nem a klasszikus Karácsonyi vásárok hangulatát idézik, de aki arra lakik nézzen be, biztos hangulatosak lesznek.

A rendezvénynek a Facebook oldalán több információra lehet találni.

Advent a Kékesen – november 30.

Immár ötödik alkalommal rendezik meg a programot a Kékesen, ezen a héten vasárnap, november 30-án, 10 órától. Lesznek programok, kézműves vásár, forralt bor, gyertyagyújtás.

A Facebook oldalon és a Radír Reklám oldalán lehet több információt szerezni a rendezvényről.

WAMP Adventi design vasárnap – november 30.

A WAMP-ot bizonyára sokan ismeritek, jártok oda. Aki nem ismerik ez azoknak szól:  ez egy nagyon népszerű design vásár, amit bizonyos időpontokban rendeznek meg Budapesten.

Idén is lesz adventi kiadása, mégpedig november 30-án. Lesz sok-sok kiállító, eladó, lesz interaktív workshop, játszóház. Lesznek divatcikkek, ékszerek, gasztro termékek. A gyerekeket programokkal várják. Nem tudom lesz-e belépő, szokot lenni, de az általában levásárolható.

wamp

Király utcai karácsonyi vásár a Central Passage-ban, november 29-30

Több alkalommal kerül november 29-től megrendezésre a Király utcai Karácsonyi vásár. A Facebook oldalon több információ is rendelkezésre áll időpontokat illetően.

kiraly utca

Gozsdu ünnepi élményvásár december 5-től

A népszerű Gozsdu udvarban is kihasználják a rendelkezésre álló teret, december 5-től Karácsonyig ott is találhatunk ajándékot, vagy csak nézelődhetünk az árusok között. Részletekről a későbbiekben lehet tájékozódni a rendezvény Facebook esemény oldalán.

És ha már Gozsdu, nem hagyhatjuk ki az éjszakai vásárt sem, amit december 10-én este 6-tól tartanak. Ez ugyan nem a Karácsonyhoz kötődik elsősorban, minden hónap második szerdáján kerül megrendezésre. Az első november 12-én volt.

Sofitel Karácsonyi Vásár november 28-tól

Ez újdonság a Karácsonyi vásár “piacon”, én személy szerint már izgatottan várom és nagyon kíváncsi vagyok rá. Programokról a Facebook esemény oldalon lehet tájékozódni.

Four Seasons Gresham Palota Karácsonyi Vásár november 25-től

Budapest egyik legszebb szállodája is belefog a Karácsonyi vásár rendezésbe és idén először megnyitja kapuit a Four Seasons Hotel Gresham Palota Karcsonyi vásár, amely az épület szívében található Zrínyi Passage-on kerül megrendezésre. Én talán erre a vásárra vagyok a legjobban kíváncsi. Imádom ezt az épületet, szerintem az egyik legszebb Budapesten. bizonyára kivételes hangulatot biztosít majd az odalátogatóknak. Letesztelem majd, ez biztos.

gresham

 

A fotók, képek az események Facebook oldalairól valók. 

Szóljon hozzá!





Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .