Az arab világ legjobb levese
A marokkói konyha nagyon közel áll hozzám, imádom a fűszereit, az ízvilágát. Az egyik legjellegzetesebb ételük a harira, amit az utcán hatalmas lábasokból árulnak az utcai járókelőknek. Ugyan klasszikus street food-nak számít az arab országban, mégis, mint az egyik szállásadónktól megtudtuk a marokkói emberek is otthon szeretnek enni leginkább, mivel a házi ételek ízletesebbek, mint amit az utcán kaphatunk. Ezt mi is alá tudjuk támasztani, finomak voltak az utcai ételek, de jobb volt, amit a szállásunkon a házigazdával főztünk a nagymamája receptje alapján.
A harira levesre is jellemző az ” ahány ház, annyi szokás” , hisz a mi gulyásunkhoz hasonlóan a családok saját házi receptjeik szerint készítik. Ami biztos, hogy van benne csicseriborsó, zöldség, paradicsom és természetesen a klasszikus marokkói fűszerek, a római kömény, kurkuma és őrölt gyömbér. A mennyiségek azonban erős szórást mutatnak és az is, hogy tesznek-e bele húst vagy éppen nem 🙂
Én is kikísérleteztem a saját harirámat, amit nagyon szeretek, ugyanis, ha van itthon konzerv csicseriborsó, akkor elég gyorsan összedobható laktató egytálétel.
Marokkói Harira leves
Hozzávalók 4-6 adaghoz:
- 1 fej vöröshagyma
- 2 sárgarépa
- 2 marék lencse
- 60g bulgur vagy rizs (100g ch tartalma= 76g)
- 5 hámozott paradicsom vagy egy konzerv paradicsom (1 konzerv 400g, 100 g ch tartalma 3 g, konzervenként más lehet! )
- 2 konzerv csicseriborsó (100g = 15g ch, 1 konzerv 400 g = 60 gch, konzervenként más lehet)
- 3 teáskanál római kömény
- 1 teáskanál kurkuma
- 1 teáskanál gyömbérpor
- csipet fahéj
- só
- 1-2 liter húsleves vagy zöldség alaplé
Elkészítése:
A hagymát pucoljuk meg, aprítsuk fel, olívaolajon süssük üvegesre, majd adjuk hozzá a meghámozott felkarikázott répát, felkockázott paradicsomot, lencsét, a bulgurt, a fűszereket, a csicseriborsót. Öntsük fel a húslevessel, ha kell sózzuk meg. Fedő alatt, alacsony hőfokon főzzük a levest 40-50 percig. Ha megpuhultak a zöldségek és a bulgur tálalhatjuk is.
1 adag ch tartalma kb 30-40 g